Nem engedték, hogy együtt legyen egy buszos kiránduláson a gazdájával Körte, a vakvezető kutya
A látássérült férfi szerint nem értették meg, hogy Körte nem Bodri a tanyáról, hanem egy komolyan képzett segítőkutya.
A látássérült férfi szerint nem értették meg, hogy Körte nem Bodri a tanyáról, hanem egy komolyan képzett segítőkutya.
Az ügyészi felhívás eredményeképp az utazási iroda a honlapjáról eltávolította a Srí Lanka-i hotelre vonatkozó megtévesztő utazási ajánlatát, és elismerte, hogy szerződésszegést követett el.
Egyetemistaként szeretett volna eljutni a barátnőjével Portugáliába, de nem volt pénzük közvetlen járatra jegyet venni. A barátnőjéből azóta a felesége lett, Oliver Dlouhý pedig ma már egy 900 fős cég élén évente millióknak segít megtalálni, hogyan juthatnak el olcsóbban úticéljukhoz. A Kiwi.com alapító-vezérigazgatója arról is beszélt a hvg360-nak, hogyan lett a Ryanairrel folytatott többéves konfliktusukból hirtelen együttműködés, hogyan látja a mesterséges intelligencia szerepét az ügyfélszolgálatok jövőjében, és miért nem érdemes lemondanunk a repülésről a fenntarthatóság jegyében.
A kommunista diktatúra a Covid miatt zárta le szinte teljesen a határait, az első túrákat decemberben, a szentként tisztelt Pektu-hegy lábánál található Szamdzsijon városába szervezik.
A Beontrips azt ígérte, minden foglalással rendelkező utasával felveszi a kapcsolatot.
Az egzotikus utakat kínáló Lagun Travel 2022. augusztus 25-én jelentett csődöt, a rendőrség csalás gyanúja miatt nyomoz.
A 20 millió forintos törzstőkével létrehozott társaság többek között utazásközvetítéssel, tárgyi eszközök kölcsönzésével, illetve konferencia és kereskedelmi bemutatók szervezésével is foglalkozhat.
Csütörtökön már nem indították el az utasokat, azokat pedig, akik külföldön vannak, hazahozzák. A hvg.hu tud olyan károsultról, aki 5500 eurót fizetett be.
A háború nem okozott igazi megtorpanást az utazni vágyók foglalásaiban: az utazási irodák tapasztalatai szerint az idei év számai már megközelítheti, sőt akár meg is haladhatják az utolsó nyugodt évét, 2019-ét. Van, aki szerint a drágább nyaralásokat keresik az utasok, de visszatért a hajóutak népszerűsége is.
A nyár után az ősz is sokkal jobb lehet, mint egy éve. Éledezik az üzleti turizmus is.
Mindössze 8500 forintért vett így 8500 eurót. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért az utazási iroda dolgozójára a bíróságon.
Az állami segítség bértámogatásban és járulékmentességben merült ki, miközben a legnagyobb irodák 8–16 milliárd forintos forgalomcsökkenést szenvedtek el.
Arra senki ne várjon, hogy ez a nyár is olyan lesz, mint a korábbiak. Az utazási irodák érzik a növekvő érdeklődést, az árak mennek felfelé, és nem látni, hogy ez változna.
Nem jogerős ítéletben kártérítésre kötelezte az államot a bíróság, mert nem megfelelően ültették át a magyar jogba a szervezett utazások EU-irányelvét, így az utazási iroda csődje után túl kevés pénzt kaptak vissza a károsultak.
Teljesítette a hackerek követeléseit a CWT nevű amerikai utazási iroda, amely egy átfogó zsarolóvírus-támadás (ransomware) áldozata lett – tudta meg a Reuters.
Az iroda első becslései szerint 250 millió forint jár vissza a károsultaknak.
Az utazásszervezés szabályait is átalakítják a járvány miatt.
Május végén leáll a görög utakra specializálódott Aeolus Utazási Iroda.
Kelepcébe kerültek a hazai utazási irodák: ügyfeleik értelemszerűen visszakérnék a korábban befizetett és elmaradt utak árát, hiszen bizonytalan, mikor lehet egyáltalán utazni. Az irodák azonban azt a pénzt már továbbutalták a szolgáltatóknak. Míg számos EU-tagállam rugalmasnak bizonyult abban, hogy segítsen a súlyos likviditási gondokkal küzdő utazási irodákon, a magyar kormány még nem hozott ilyen döntést, pedig az EU is megengedi, hogy eltérjenek az uniós szabályoktól.